Venture Capital Summit
 

IV. VENTURE CAPITAL SUMMIT

Magyarország pénzügyi csúcskonferenciája
/ Financial Summit of Hungary

2017. Június 13. / 13th June, 2017
BMC Budapest music center

 

Dr. Michael Brandkamp

CEO

High-Tech Gründerfonds Management GmbH - Európa ötödik legnagyobb VC alapja

Bonn, Németország

Chris
Mattheisen

CEO

Magyar Telekom Nyrt.

Budapest, Magyarország

 

BEKÖSZÖNTŐ

 

Nyereség, hatékonyság, fejlesztés - a pénzügyi szektor legkiválóbb szakemberei, egy konferencián, várják a terület képviselőit a tavasz egyetlen független, szakmai csúcskonferenciáján. 2016. október 27-én nagy szakmai- és médiasikerrel rendeztük meg a harmadik Venture Capital Summit konferenciát. 102 vendég vett részt kizárólag a befektetői szakmából és néhányan a startup vállalkozók köreiből. Tartalmas, kezdeményező és építő beszélgetések alakultak ki az előadók és a közönség között, aminek hagyományát szeretnénk megőrizni a továbbiakban is.

A Venture Capital Summit résztvevői az ágazat vezetőivel vitathatják meg a legfrissebb stratégiákat, ismerhetik meg az optimális megoldásokat és bővíthetik piaci kapcsolatrendszerüket. A venture capital és private equity szakmát megszólító találkozó szól mindazokhoz a befektetői, alapkezelői, banki és pénzügyi felsővezetőkhöz, ügyvédi és tanácsadói réteghez, akik a legnaprakészebb információk birtokában kívánják optimalizálni területük működését.

A pénzügyi konferencia keretén belül a szakma legjelesebb képviselői a kávészünetek és ebéd ideje alatt kötetlen beszélgetés során is bővíthetik szakmai ismereteiket és piaci kapcsolataikat.

VEGYEN RÉSZT, HA

Építeni szeretné a kockázatitőke-befektetői kapcsolatrendszerét.

Nyereségesen és hatékonyan akarja működtetni nővekedésben levő vállalatát.

Tőkebefektetésre van szüksége.

Fejleszteni és erősíteni kívánja a hosszú távú üzleti kapcsolatrendszerét.

RENDEZVÉNYÜNK SZÓLNI KÍVÁN:

A hazai bankok és befektetési alapkezelők, befektetési társaságok szakembereihez - A pénzintézetek felsővezetéséhez, vezérigazgatóihoz, vezérigazgató-helyetteseihez -  ügyvezető igazgatóihoz - Stratégiai igazgatóihoz - Befektetési vezetőkhöz - Venture Capital üzletág igazgatóihoz, vezetőihez - A Private Equity üzletág igazgatóihoz, vezetőihez - Befektetés előtt vagy alatt álló startupoknak - Állami pénzügyi vállalatokhoz, minisztériumokhoz - Biztosító társaságokhoz - Ügyvédi irodákhoz - Tanácsadó cégekhez

A 2017-es Konferenciánkra eddig regisztrált cégek:

High-Tech Gründerfonds Management, Telekom, Budapesti Értéktőzsde, Széchenyi Tőkealap-kezelő, Oxo Labs, Oxo Ventures, Portus Buda, Finext, Venturio, Perion, Traction Tribe, Karson, Forbes, Napi Gazdaság, Portfolio, DBH Group, Portfolion, Valor Capital, Cashline, MKB Fintechlab, MKB Bank, MKB Consulting, 3TS, Euroventures, Smartware Tech, FINATECH Capital, Business Group, Grant Thornton Corporate Finance, Konsanszky, Central Fund, Creative Accelerator, Dr. Rácz Zoltán Ügyvédi Iroda, Safepay Systems, Világgazdaság, Jalsovszky Ügyvédi Iroda, Start Garancia, Noerr és Társai Iroda, Hiventures, Unidata, Erős Ügyvédi Iroda/Squire Patton Boggs (US) LLP, Pioneer Alapkezelő, Fiedler Capital, Charisma Capital, ABC Kockázati Tőkealap-kezelő, Day1 Capital, Elektromedia, Globeserv Alapkezelő,  Innonic Group, Goodwill Communications, SpringTab, iEurope, Megakrán, Mercarius, Épduferr, Livermore CMS 

Dress code: business formal

Ha szponzorálni szeretné a rendezvényünket, vegye fel velünk a kapcsolatot
A 2014-es konferencia honlapját itt, a 2015-ös konferencia honlapját itt találja. Itt pedig a 2016-os érhető el. 

 

Introduction

 

Profit, efficiency, development – the best experts of the financial sector join their forces at a single conference to welcome the representatives of this area at the only independent professional summit during the spring months. On 27 October 2016 we organized the third Venture Capital Summit conference with an outstanding success. We had 102 investor attendees, joined by some startup entrepreneurs.  Conference speakers and members of the audience entered into some meaningful, thought-provoking conversations, and we would like to carry on with this tradition.

Attendees at the Venture Capital Summit may discuss their most recent strategies with the leaders of this sector, they will learn about best practices and expand their business network. The event, addressing the venture capital and private equity space, is the ideal meeting point of investors, fund managers, banking and financial executives, as well as lawyers and consultants, who are ready to optimize their operation, drawing on the freshest business expertise.

As part of this financial conference, outstanding representatives of this sector will also have an opportunity to broaden their industry-specific knowledge and build their market relationships during coffee breaks and the lunch break.

ATTEND IF

You would like to expand your network in the venture capital business

Your business is already growing, and you would like to run it more efficiently, with a higher profit

You need an investor

You would like to expand and strengthen your long-term business network

THE CONFERENCE TARGETS:

Experts of banks, fund managing companies, and investment companies in Hungary – Executives, CEO’s and other senior management of financial institutions – Managing directors – Directors or strategy – Senior investment managers – Venture Capital executives and senior managers – Private Equity executives and senior managers – Startups before or during investment – State-owned financial companies, ministries – Insurance companies – Law firms – Consulting firms

dress code: business formal

If you are interested in sponsoring our event, contact us.

Here is the website of the 2014 conference, of the 2015 conference, and here is the website of the 2016 conference.

PROGRAM

2017. június 13.  

Házigazda és műsorvezető: Berényi Konrád (onlinemarketing.hu)

08.30 - 09.20  Regisztráció, networking, kávészünet

09.20 - 09.50  Eredmények, tapasztalatok, célkitűzések – Mire épül az új ökoszisztéma? - Bernáth Tamás (MFB Bank)

09.50 - 10.10  Building-up High-Tech Companies on a Global Level: What Factors Matter Most for Company Success? Michael Brandkamp (High-Tech Gründerfonds Management) (az előadás angol nyelvű szinkrontolmácsolás nélkül)

10.10 - 10.40  Why are big corporates interested in startups? How can we connect the startups and the big boys to develop a win win situation?  - Michael Brandkamp (High-Tech Gründerfonds Management) és Chris Mattheisen (Magyar Telekom) - Moderátor: Imre Zsombor (InVendor) (a beszélgetés angol nyelvű szinkrontolmácsolás nélkül)

10.40 - 11.00   A méret a lényeg? - Madlena Tamás (Budapesti Értéktőzsde)

11.00 - 11.15   Kávészünet, networking

11.15 - 11.35   A tőkebefektetés „újraírása”A tabukat le kell dönteni. Amikor az állam fókuszt vált. Befektetési stratégiák: a sorrendiségtől a négynegyedig. Kritikus kérdések: a pénzáldozattól az idő kezeléséig. A meglepetések (úgy is) bekövetkeznekCsuhaj V. Imre (Széchenyi Tőkealap-kezelő)

11.35 - 11.55   Lehetünk-e nemzetközi piaci szereplők? - Oszkó Péter (Oxo Labs)

11.55 - 12.05   Miért (nem) kap tőkét a vállalkozó? - Török József (Széchenyi Tőkealap-kezelő)

12.05 - 12.40  JEREMIE - Ki és hogy vont be második körös tőkét külföldről? A második körös befektetők mit szóltak a Jeremie feltételekhez? Hogy strukturálták meg? Kinek mi a stratégiája, szakosodik-e szektorra és abban épít ki kompetenciát (és átlép a határon, mert itthon kevés cég van). Vagy marad alapvetően itthon és mindenbe fektet. Milyen hozzáadott értéket tud adni a befektető a cégeknek a pénzen túl? A növekedési tőkések közül (tehát a magvető fázis után) ki mennyire operatívan szól bele a cégek működésébe, és ezt konkrétan hogyan teszi? Szindikátusi szerződésben lévő 1000+1 jog közül melyiket tartják hasznosnak, van-e valakinek olyan ami nem feltétlen standard, de jól jött már.  - Eszter Elemér (Portus Buda), Halász Iván (Finext), Szugyiczki András (Perion) - Moderátor Kádas Péter (Traction Tribe)

12.40 - 13.40  Ebéd

13.40 - 13.50  Ők azok? - Egy, a startup csapatok képességeit vizsgáló módszer bemutatása a jobb korai fázisú befektetői döntések meghozatalához. - Attila Molnár (Karson)

13.50 - 14.05  A JEREMIE után: Mit mondanak a számok?Zsiborás Gergely (Forbes)

14.05 - 14.40  A befektetőknek milyen stratégiája van arra, hogy a portfólió cégükkel nemzetközi piacon is terjeszkedjenek? Mit kell ehhez tenni, hogy valóban hatékony legyen? - Erdei Sándor (DBH Group), Molnár András (Portfolion), Szűcs Gergely (Valor Capital) - Moderátor: Hűvös Ágnes (Karson)

14.40 - 14.50  MKB Fintechlab – az első banki innovációs labor Magyarországon -  Pereczes János (MKB Fintechlab)

14.50 - 15.25  Exit - Mik azok a tényezők, amik egy igazán sikeres exitet lehetővé tesznek egy vállalatnál? Technológia / termék potenciál vs nyereség alapú exit. Exittel kapcsolatos azonos / eltérő szempontok egy állami és egy piaci befektető esetén - Csuhaj V. Imre (Széchenyi Tőkealap-kezelő), Kövér József (3TS), Tánczos Péter (Euroventures) - Moderátor: Málnay Barnabás (Smartware Tech)

15.25 - 15.40  kávészünet, networking

PROGRAM

13 June, 2017  

Host: Konrád Berényi (onlinemarketing.hu)

08.45 - 09.20  Registration, networking, coffee-break

09.20 - 09.50  Achievements, experiences, objectives – Fund of the new venture capital ecosystem - Tamás Bernáth (MFB Bank)

09.50 - 10.10  Building-up High-Tech Companies on a Global Level: What Factors Matter Most for Company Success?Michael Brandkamp (High-Tech Gründerfonds Management) (the presentation is in English, no rendering in other languages available)

10.10 - 10.40  Why are big corporates interested in startups? How can we connect the startups and the big boys to develop a win win situation?  - Michael Brandkamp (High-Tech Gründerfonds Management) and Chris Mattheisen (Magyar Telekom) - Moderator: Zsombor Imre (InVendor) (the conversation is in English, no rendering in other languages available)

10.40 - 11.00  One size fits all? - Tamás Madlena (Budapest Stock Exchange)

11.00 - 11.15  networking break

11.15 - 11.35  Reload of the equity investment - Imre V. Csuhaj (Széchenyi Venture Capital Fund)

11.35 - 12.05  Péter Oszkó (Oxo Labs)

12.05 - 12.15   Why you do (not) receive investment? - József Török (Széchenyi Venture Capital Fund)

12.15 - 12.40  Jeremie  -  Elemér Eszter (Portus Buda), Iván Halász (Finext), András Szugyiczki (Perion) - Moderator Péter Kádas (Traction Tribe)

12.54 - 13.40   Lunch

13.40 - 13.50   Can they make it? - A science-based competency model for investors to make better decisions about teams’ competencies in the early-stages of a startup.Attila Molnár (Karson)

13.50 - 14.05   After Jeremie: What are the numbers saying? - Gergő Zsiborás (Forbes)

14.05 - 14.40   Challenges of next round investment. Establishing cross-border investor relationships. - Sándor Erdei (DBH Group), András Molnár (Portfolion), Gergely Szűcs (Valor Capital) - Moderator: Ágnes Hűvös (Karson)

14.40 - 14.50   MKB Fintechlab – the first bank-backed innovation lab in Hungary - János Pereczes (MKB Fintechlab)

14.50 - 15.25   Exit - What factors contribute to a successful exit for a startup? Technology / product potential vs profit based exit. Similarities and differences between a government owned and a privately owned investor in terms exit criteria - Imre V. Csuhaj (Széchenyi Venture Capital Fund), József Kövér (3TS), Péter Tánczos (Euroventures) - Moderator: Barnabás Málnay (Smartware Tech) 

15.25 - 15.40  networking break

 

 

Előadók

Berényi Konrád

közgazdász, internetes marketing tanácsadó

1995. óta foglalkozik az internettel, 1996 óta az internet üzleti lehetőségeivel. Korábban dolgozott többek között az Index.hu Rt.-nél, az Eduport Felsőoktatási portálnál, a Gyalogló Chat-nél és a Neo Interactive online ügynökségnél is. Ezt követően az Onlinemarketing.hu Kft.-nél mint cégvezető és internetes tanácsadó elsősorban kommunikációs megoldásokkal foglalkozik az internetes kampányoktól kezdve a közösségi média marketingig. Ő írja és a szerkeszti az egyik legismertebb hazai marketinges szakmai blogot, az Onlinemarketing blogot (onlinemarketing.blog.hu) is, amely 2008-ban első lett a Goldenblog verseny tanácsadói blog kategóriájában. Társszerzője a Célzott online reklám (MKM Kiadó 2007.) az Online üzlet és marketing (Akadémiai Kiadó, 2011.) és a Reklám vagy amit akartok (Akadémiai Kiadó, 2012.) című könyveknek. A fentieken felül cikkei jelentek meg a Médiapiac, a Tanácsadó Magazin és a HVG Business Extra című újságokban. Előadásokat tartott többek között a 2009-es, 2010-es és 2011-es Média Hungary konferencián, a 2008-as, 2009-es, 2010-es, 2012-es Internet Hungary konferencián, a 2006-os és 2007-es Web2 Symposiumon, a 2010-es és 2012-es BarCamp konferencián, a 2011-es HVG Online Marketing Workshopon, a 2011-es SocialMédia konferencián, a 2012-es és 2013-as, 2014-es és 2015-ös Evolution konferencián. Szervezője a Keresőmarketing nap című konferenciának. 2011-ben a Marketing & Média szaklap által szervezett szavazáson ő lett az év "Top Dog" bloggere.
Tanít az Edutus Főiskolán, a Gábor Dénes Főiskolán, a Werk Akadémián és a Kürt Akadémia Net-Works képzésén is.
2014-ben az MKB Kiválóságok klubja tagjai közé választotta. A fentieken túl 2013 vége óta ügyvezető-alapítója a Pontolo.hu Kft., amely online felhő alapú hűségrendszer fejlesztésével és üzemeltetésével foglalkozik.

 

Bernáth Tamás

elnök-vezérigazgató, MFB Bank Zrt./President-CEO, MFB Bank 

Bernáth Tamás jogi szakokleveles közgazdász, a világ egyik vezető üzleti iskolájában, az INSEAD-on szerzett MBA képesítéssel, felsőfokú szakmai angol, német és francia nyelvtudással. Pályája elmúlt másfél évtizede a pénzügyi szektorban zajlott, előbb tanácsadói, majd vezetői pozícióban. Elismert banki szakember, pályafutását vállalati tréningekkel kezdte, majd 2000-től a McKinsey nemzetközi tanácsadó cégnél, 2003-tól pedig az Erste Banknál látott el projektvezetői feladatokat. 2004 és 2010 között a Scale Consulting pénzügyi tanácsadó cég társalapítója és ügyvezetője, a cég számos pénzügyi és nagyvállalati szektorban tevékenykedő szereplőnek nyújtott üzlet- és hálózatfejlesztési, illetve stratégiai segítséget, valamint IT-szolgáltatásokat. 2010-2012-ig a PWC Magyarország tanácsadási üzletágának partnere, 2012-2014-ig pedig az OTP Bank ügyvezető igazgatója, az OTP Oroszország igazgatósági tagja. Hozzá tartozott a mikro- és kisvállalati üzletág regionális fejlesztése a bankcsoport valamennyi külföldi leánybankjában. 2014-2016-ig a BNP Paribas Cardif biztosító elnök-vezérigazgatója, a cég fő profilja hitelfedezeti biztosítások értékesítése banki partnerek és viszontbiztosítási konstrukciók révén. 2016. november 12. óta a Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság elnök-vezérigazgatója.

An economist with a postgraduate diploma in law, Tamás Bernáth earned his MBA from INSEAD, one of the world’s leading business schools, and is a fluent speaker of business English, German and French. Over the past decade and a half, he has developed his career in the financial sector, first in advisory and later in management positions. Now a renowned banker, he had started his career in corporate training and then worked as a project manager at international consulting company McKinsey from 2000 and at Erste Bank from 2003. Co-founder of financial advisory firm Scale Consulting, he served as its Managing Director  from 2004 to 2010; the firm provided business and network development strategic advice as well as IT services to a number of companies in the financial and large corporate sector. He was partner at PWC Hungary’s advisory services between 2010 and 2012, and OTP Bank’s Managing Director and Member of the Board of OTP Russia from 2012 to 2014. He was responsible for the regional development of the micro and small business divisions at all foreign subsidiaries of the bank group. Between 2014 and 2016 he was Chairman & CEO of insurance company BNP Paribas Cardif, whose main profile is the distribution of payment protection insurance products through its banking partners and reinsurance arrangements. He is Chief Executive Officer of MFB Hungarian Development Bank Private Limited Company since 12 November 2016.

 

Dr. Michael Brandkamp

Executive Director, High-Tech Gründerfonds

Dr. Michael Brandkamp is the Executive Director of High-Tech Gründerfonds and has focused on the investment business for young technological companies since 1997. In 2004 and 2005, he was the Department Manager for Innovation Financing and Shareholdings within the KfW banking group, and was previously the Associate Executive Director of tbg Technologie-Beteiligungs-Gesellschaft mbH of the Deutsche Ausgleichsbank. In 1999 he became the Director of the tbg Berlin office. He studied Economics at the Universities of Münster, Nairobi and Bonn and earned his PhD at the Technische Universität Freiberg (Saxony) at the Chair for Business Management Innovation Research.

 

DR. CSUHAJ V. IMRE

president-CEO, Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt./Széchenyi Venture Capital Fund

1982-ben végzett a Közgazdaságtudományi Egyetemen tervezés-matematika szakirányban. 1985-ben gazdaságszociológiából doktorált. 1982-90. között tudományos kutatóként a Munkaügyi Kutatóintézetben dolgozott, ipar- és munkaszociológia voltak a fő kutatási témái. A rendszerváltoztatást követően 1990-94. között a Magyar Kormány alkalmazásában állt, két éven keresztül a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter kabinetfőnökeként. 1994 óta dolgozik a pénzintézeti szektorban, tőkebefektető intézményeknél. Felépítette a Magyar Fejlesztési Bank regionális fejlesztési hálózatát, majd létrehozta és stratégiailag irányította a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. intézményrendszerét. 2003-2007. között a kkv-befektetéssel foglalkozó Beszállítói Befektető Zrt. elnök-vezérigazgatójaként tevékenykedett. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Kuratóriumának elnökeként alapítója, a Start Garancia Zrt-nek és a MiFiN Mikrofinanszírozó Zrt-nek. A PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt-nél 2010 óta tölt be igazgatósági tagi pozícióit. 2010 óta elnök-vezérigazgatója a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt-nek. A kezdeményezésére létrejött Széchenyi Tőkebefektetési Alap egyedüli magyar befektető intézményként kapott 2013-ban 3 tőketermékére egyedi engedélyt az Európai Bizottságtól. Az Alap 2011-2016. között 94 befektetési ügylethez kapcsolódóan 12,5 Mrd Ft forrást helyezett ki.

 

Jelmondatom: per ardua ad astra!

 

Dr. Erdei Sándor

CEO, DBH Group

1991-ben szerzett agrármérnöki, 1993-ban MBA, majd 1996-ban vállalat-gazdaságtanból doktori fokozatot a Debreceni Egyetemen. Egyesült államokbeli (Rutgers State University) és hollandiai (Maastricht) egyetemi tanulmányait részben akadémiai illetve Tempus ösztöndíj támogatásával végezte. 1991 és 1993 között a Debreceni Polgármesteri Hivatalban dolgozott, mint gazdasági ügyekkel foglalkozó referens. 12 évet Hollandiában élt és dolgozott, aktív üzleti szereplő a közép- európai régióban. 1994 és 2005 között a DBH Holland igazgatója, majd ügyvezetője volt. 2006-tól a DBH Group vezérigazgatója budapesti székhellyel. Közel 25 éves tőkebefektetési, tranzakciós és befektetési tanácsadási tapasztalattal rendelkezik. A húsz éves befektetői múlttal rendelkező DBH Group eddig 10 technológia-intenzív vállalkozásba fektetett be, amelyek összesen 13 szabadalommal és 17 hazai és nemzetközi szakmai díjjal rendelkeznek. A DBH Investment befektetési tevékenységét 2010-ben kezdte el. Befektetett cégeinek azóta is segíti működésüket, előre lépésüket a hazai és a külföldi piacon egyaránt. A portfolió tartalmaz healthcare, informatikai, szolgáltatott irodákkal és inkubátor projektekkel foglalkozó cégeket. Healthecare technológia fókuszú cégeink között megtalálható a gyógyszertechnológiai fejlesztésekkel foglalkozó Nanoform Magyarország Kft-t, az infekció kontroll területén úttörő technológiát kifejlesztő HandIn Scan Kft-t, a hematológia területén leghatékonyabb készüléket kifejlesztő Norma Diagnosztika Zrt. és a légúti megbetegedések kezelésének területén forradalmi technológiát kifejlesztő Indiso Kft. Az informatikai területen az ipari adatgyűjtési és hálózatfelügyeleti technológiai megoldások fejlesztésére és gyártására szakosodott Cason Csoport, a virtuális contact center szolgáltatással foglalkozó VCC Live Group Zrt. és a felhő platform technológiával rendelkező Neostratus Zrt. szerepel a DBH Investment befektetései között. A szolgáltatott irodákkal foglalkozó Serviced Office Kft. és a Kowerk Seedstar Inkubátor Zrt. tevékenységein keresztül az egyre növekvő start-up közösséget tudjuk kiszolgálni a megfelelő infrastruktúrával és piacra lépési tanácsadással.

 

ESZTER ELEMÉR  

az igazgatóság elnöke, PBG FMC 

A 2011 óta működő kockázati tőkealap-kezelő társaság elsődleges célja, hogy befektetői javára eredményesen gyarapítsa a rábízott tőkét, és elősegítse a kis- és középvállalkozások piaci sikereit, amely által azok érdemi export jellegű bevételt termelnek Magyarország számára. A PBG FMC Zrt. 2014. február 24-e óta kezeli a JEREMIE pályázaton forrást nyert PBG FMC Kockázati Tőkealapot.

Eszter Elemér - a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának elvégzése után - 2001-től ösztöndíjasként közgazdaságtant és politológiát hallgat az amerikai Christendom College-on.

Pályáját a Citibank Zrt.-nél kezdi, majd 2004 és 2008 között társalapítója az első JEREMIE exitet végrehajtott magyar társaságnak, a Cryo-Innovation Kft.-nek. A vállalkozást 2012-ben a Vitrolife svéd tőzsdei cég vásárolja meg. 2009-ben a befektetők képviseletében közreműködik az SSP Inc. alapításában és azóta a Társaság igazgatótanácsának tagja.

2007-ben a Portus Buda Group (PBG) Zrt. létrejöttében mint alapító, működésében mint vezető tisztségviselő vesz részt. A PBG cégcsoport az elmúlt 10 évben 15 cégvásárlást és -alapítást, valamint 8 ingatlanfejlesztési- és 10 vagyonkezelési projektet bonyolított le sikeresen.  A PBG Zrt. célja, hogy 30 éven belül a magyarországi történelmi egyházakat és azok intézményeit közelebb juttassa az önfenntartó működéshez.

 

Halász Iván

managing partner, Finext Startup Venture Capital Fund Management Ltd

Iván Halász has more than 15 years in the finance and VC/PE industries. He started his career as an analyst at BalckRock Inc. in NYC; Returning to Hungary he has been active in the VC industry having worked at the First Hungary Fund and at Euroventures. In 2010 he co-founded Finext Startup Venture Capital Fund Management Ltd where he continues to be the managing partner. He has participated in over 20 investments, including NABI, SkyEurope, Fathom/EPAM, Intellisense and Optoforce.  He recived his MBA from INSEAD in 2004; He served on the board of the Hungarian venture Capital Association between 2007 and 2010.

 

Hűvös Ágnes

stratégiai tanácsadó/strategy consultant, Karson

2006 óta a magyar startup-szcéna szereplője - az első években a jelenleg Cursor Insight néven futó technológiai startup COO-jaként, 2008-2011 között a Semmelweis Innovations operatív vezetőjeként. 2011-ben hozza létre saját tanácsadó cégét, a Megoldás.Most-ot. Több technológiai startupban tanácsadóként üzlettárs 2013 óta (pl.: Momentum.ai, Ustack smart gadget), mellette érdekeltségei vannak más cégekben - például egy csokoládémanufaktúrában is. Ügyfelei között solopreneur és középvállalat is szerepel, de legtöbbet startupokkal, illetve startupokat indító szervezetekkel, például startup studiókkal dolgozott az elmúlt egy évben. Elsősorban a korai fázisú stratégiát, illetve az ehhez kapcsolódó vezetőfejlesztést tekinti szakmai kihívásnak, így 2016-tól nemzetközi piacra fejleszt startupok és preseed-seed befektetők számára diagnosztikai és tudástermékeket a Karson Consulting csapatával. 2012 óta tart startupper-tréningeket, fejlesztőprogramokat és egyetemi workshopokat, így került kapcsolatba közel 300 startupperrel, illetve a BME és a Corvinus szakkollégiumaival. Nevéhez fűződik a 2012-2014 közötti Kudarckonferencia-sorozat megszervezése, illetve a legnagyobb nem-technológiai meetup közösség, a jelenleg 2300+ tagú Business Meetup fenntartása. Pályaelhagyó: egyetemi tanulmányait általános és alkalmazott nyelvészeten kezdte, majd 2010-ben HR-tanácsadói diplomát, illetve posztgraduális szintű business coach végzettséget szerzett. Pályája első 10 évében az EU nemzetközi projektjeiben volt tréner, senior tanácsadó, illetve pályázati bíráló, majd 2000-től 2003-ig országos projekteket koordinált. A startupos világba egy véletlen sodorta, de most már nem tágít.

Agnes Huvos is a strategy consultant who has been part of the Hungarian startup-scenery since 2006. In the first few years she worked as the COO of a technology startup currently called Cursos Insight, then as the chief operative of Semmelweis Innovations. She founded her own consulting company, Megoldás.Most in 2011, and working currently in two countries. She has become partner in several technology startups since 2013 (e.g. Momentum.ai, Ustack smart gadget), while having interests in other microentreprises – one of them is a chocolate manufacture. In the past year, her clients included solopreneurs and medium size companies, but she has mostly been working with startups and startup supporting orgazinations, like startup studios. Her primary professional focus is on early-stage strategy and leadership development, this is why she is currently developing diagnostic and knowledge-based products for the international market, targeting startups and preseed-seed investors, with her team in Karson Consulting. Since 2012, she holds startupper trainings, development programs and university workshops, this is how she got connected with about 300 startuppers, and also the technical colleges of the Budapest University of Technology and Economics and Corvinus University. She organized a series of Fail Conferences between 2012-2014 and the maintenance of the biggest non-technological meetup community, Business Meetup, which currently counts more than 2300 members. She left her original profession, as she began her university studies in general and applied linguistics, but then got her HR-consultant degree and post-graduate business coach degree. In the first 10 years of her career she worked as a trainer, senior consultant and grant reviewer in international EU projects, and between 2000-2003 she coordinated national projects. Her acquaintance with the world of startups is a result of mere coincidence, dating back in 2006 – but now, there is nothing she would give it up for.

 

Imre Zsombor

Invendor Advisory Services Ltd.

Zsombor számos céget, startupot alapított és vezetett sikerre, vagy befektetőként, tanácsadóként vett részt az alapításukban. Ezen cégek közös jellemzője technológia-orientáltság, az erős nemzetközi fókusz és a gyors növekedés. Jelenleg az Invendor Kft ügyvezetője, 8 országban rendelkezik befektetésekkel, az EPCA (az Európai Fizetésforgalmi Tanácsadók Szövetsége) boardjának tagja. Erősségei a szabályozott, technológia- intenzív cégek, projektek nemzetközi menedzsmentje, a stratégiaalkotás, a stratégia-vezérelt befektetési politikák kialakítása és végrehajtása. 2012 és 2015 között cége a HVCA tagja volt. Munkája során több száz startuppal, fintech startuppal dolgozott, az általa vezetett projektekben 28 országból több ezer startup átvilágítására került sor. Zsombor nevéhez fűződik az első nemzetközi accelerátor program meghonosítása a régió számos országában (Startup Sauna). Cégei több hazai és nemzetközi accelerátorral, inkubátorral dolgoztak különféle projekteken az évek során. A cee-fintech.com és a cee-startups.com társalapítója. Erősségei a szabályozott, technológia- intenzív cégek, projektek nemzetközi menedzsmentje, a stratégiaalkotás, a stratégia-vezérelt befektetési politikák kialakítása és végrehajtása.

Zsombor is a management consulting professional with e-business, fintech and payments specialization. He is founder, executive or board member of a number of companies. He benefits from previous work experience gained at Citibank, KPMG and Wizz Air. Zsombor holds MSc degrees in Finance and TTC, attended the CEMS Master in International Management programme and PhD studies in Finance. He has international project experience from 15 countries, gained numerous professional awards; he is a sought-after speaker. Zsombor served as the chairman of EPCA, the European Payments Consulting Association in 2014.

 

Dr. Kádas Péter

CEO, Traction Tribe - Blogger, Startupdate.hu

Orvos, közgazdász, sorozatvállalkozó. Az OECD Világgazdasági Fórum előadója, a korábban a BIAC for OECD tanácsadója. A Startupdate Bloggal 2013-ban Golden Blog Díjat nyert szerző több vállalkozása mellett a Traction Tribe társ-alapítója is. Az amerikai típusú korai fázisú befektetési társaság a PBG-vel karöltve 15, az Egyesült Államok Piacán induló magyar vállalkozásba fektetett az elmúlt három évben. A Traction Tribe elsőként juttatott magyar vállalkozókat a Bostoni MassChallenge programba és a Londoni Techstars-ba. Befektetéseik nyertek Microsoft Imagine Cup-ot és CEE Women Startup Competition-t. 2015-ben a Fundacity az egyik legígéretesebb korai fázisú befektetési társaságnak választotta a Traction Tribe-ot. Dr. Kádas Péter jelenleg egy growth hacking ügynökség, a 7Digits Growth Agency felépítésén dolgozik. Digitális marketingben területen eredményei révén rendszeres résztvevője nemzetközi growth hacking konferenciáknak. Írásai egy ideje a 7Blogon olvashatóak, jellemzően growth hacking témakörben.

 
madlena2

Madlena Tamás

vezérigazgató-helyettes, Budapesti Értéktőzsde

Madlena Tamás 2016 februárja óta a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgató-helyettese, ugyanazon év márciusa óta pedig a KELER Zrt. igazgatóságának a tagja. Fő feladata a BÉT üzletfejlesztési-, kereskedés lebonyolítási- valamint kibocsátói területeinek a vezetése, különös tekintettel új tőzsdei vállalatok megjelenésének az elősegítésére. Korábban londoni központű multilaterális kereskedési rendszert (MTF) vezetett, valamit befektetési szolgáltatók alapítását menedzselte. Ezt megelőzően több, mint 10 éven keresztül letétkezési területeken és a KELER ügyfélkapcsolati igazgatójaként dolgozott.   

Tamás Madlena is the Deputy CEO of the Budapest Stock Exchange since February 2016 and the member of the Board of the KELER Central Depository Ltd. since March 2016. His main task is the management of BSE’s business development, trading operations and listing divisions, with special focus on attracting new issuers to the exchange. Previously he led a London-based multilateral trading system (MTF) and managed the foundation of investment service providers. Beforehand he worked at KELER Ltd. for more than 10 years, engaging mostly in custody services and also as the director of Client Relations.

 
download (4).jpg

Málnay Barnabás

partner, Smartware.Tech & WS Cofounder     

A kaliforniai Stanford Egyetemen folytatott tanulmányait követően 2009 és 2010 között a Magyar Telekom Innovációs és Üzletfejlesztési Igazgatóságán dolgozott, 2010-2011 között a Kitchen Budapest külkapcsolati és fejlesztési igazgatója volt. 2011 óta a Mobilitás és Multimédia Klaszter ügyvezetője, közben 2013-2014-ben az OTP-DayOne csoport által alapított AVEC startup akcelerátor operatív vezetője volt. 2014 vége óta a White Summers Cofounder partnere, amelynek legfrissebb befektetése az Apple saját weboldalán is reklámozott Shapr3D. 2015 január óta tagja az EIT Digital üzletfejlesztői networkjének, 2016 február óta partnere és projektvezetője a hardver startupokra specializálódott Smartware.Tech  akcelerátornak.

Barnabás Málnay is partner at the hardware and IoT startup accelerator Smartware.Tech and business developer at the European digital innovation and international business development organization EIT Digital. He has been managing director at the Hungarian Mobility and Multimedia Cluster since 2011 and partner at early-stage startup advisory and investment formation White Summers Cofounder since 2014. Earlier, he was business development director at AVEC, a startup accelerator launched by one of Hungary’s largest VC groups, the DayOne-PortfoLion Group; director of external relations and development at Kitchen Budapest, Magyar Telekom’s innovation lab; and senior advisor at Magyar Telekom’s Innovation and Business Development Directorate. He studied social and political theory at ELTE and CEU in Budapest, and at Stanford University, where he also worked as a teaching assistant and instructor in various teaching programs.

 

Christopher Mattheisen

CEO, Magyar Telekom/Hungarian Telekom

A bloomingtoni Indiana Egyetemen és a Columbia Egyetemen folytatott közgazdasági tanulmányokat. 1993-ban kezdett dolgozni a távközlési iparágban a Westel 900 Értékesítési is marketing igazgatójaként Budapesten. Ezt követően, több magyar, lengyel és cseh mobilszolgáltató elindításában vett részt a U.S. West International képviseletében. 1997-től 1999-ig a MediaOne értékesítési és marketing tevékenységeit irányította Londonban, ezt követően Nagy Britanniában a BT Cellnet üzleti, értékesítési és marketing igazgatói posztját töltötte be. 2002. szeptemberében a Magyar Telekom Lakossági Szolgáltatások Üzletágának, 2005. januárjában a Vezetékes Szolgáltatások Üzletág („T-Com”, amely magában foglalta a Lakossági, az Internet és a Hálózati területet) irányításáért felelős vezérigazgató-helyettesévé nevezték ki. 2006. december 6. óta tölti be a Magyar Telekom vezérigazgatói pozícióját és 2006. december óta tagja a társaság Igazgatóságának.

Mr. Mattheisen (born in 1961) studied economics at Indiana University of Bloomington and at Columbia University. He started his telecommunications carrier in 1993 as the Sales and Marketing director of Westel 900 in Budapest. Afterwards Mr. Mattheisen helped launch various Hungarian, Polish and Czech mobile service operators for U.S. West International. Between 1997 and 1999, he ran sales and marketing activities of MediaOne in London and later worked in Britain as a business, sales and marketing director of BT’s Cellnet. In September 2002, Mr. Mattheisen became Chief Officer of Residential Services of Magyar Telekom and in January 2005, Chief Officer of the Wireline Lines of Business (“T-Com”, including Residential Services, Internet and Network divisions). From December 6, 2006, Mr. Mattheisen has been the Chief Executive Officer of Magyar Telekom, since December 2006, he has been member of the Company’s Board of Directors.

 
Molnar

Molnár András

vezérigazgató, PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő

Molnár András rányítása alatt az alapkezelő magvető és növekedési fázisú kockázati tőkealapokat, illetve egy érettebb fázisú vállalkozásokra fókuszáló magántőke alapot kezel összesen 18 milliárd forint értékben. András 2010-ben, az alapkezelő indulásakor csatlakozott a PortfoLion csapatához. Karrierje során tapasztalatot szerzett különböző fázisú tőkebefektetésekben, valamint innovatív, technológiai vállalkozások irányításában az Egyesült Államokban és Magyarországon egyaránt. Korábban dolgozott az MNB elemzőjeként, majd az információ-biztonság területén sikeres KÜRT Zrt. nemzetközi üzletfejlesztési vezetőjeként, később a kockázati tőkebevonással indított amerikai KÜRT Security LLC vezérigazgatója volt. Ezt követően egy észak-virginiai kockázati tőketársaság, a McLean Capital munkatársa volt egészen a PortfoLion indulásáig.

András Molnár is the CEO of PortfoLion that manages seed and growth-stage venture capital funds and a later-stage focused private equity fund, totaling EUR 60 million. András joined PorfoLion in 2010 right at the start of the company. Throughout his career he has gained experience in investing across multiple-stages and managing innovative, technology focused start-ups both in the United States and in Hungary. Previously, he worked as an analyst at the Central Bank of Hungary, then he was the head of international business development at KÜRT Ltd., after that he became the CEO of the American KÜRT Security LLC which was funded with venture capital investment. Later on he joined a Northern Virginia-based VC firm, McLean Capital, where he was working until the start of PortfoLion.

 

Molnár Attila

ügyvezető igazgató/Founder, CEO at Karson, Karson Consulting

Molnár Attila szervezetpszichológus, 12 éve foglalkozik vezetés és szervezetfejlesztéssel. Ezalatt számos különböző piacon dolgozott tanácsadóként, a közigazgatástól a multinacionális termelő és szolgáltató vállalatokon keresztül a kis- és középvállalatokig. Szakértője több vállalkozóknak szóló internetes üzleti magazinnak, vendégblogger a startup élet meghatározó médiumain. Rendszeresen tart előadásokat különböző egyetemeken és konferenciákon a startupok pszichológiájáról és a vállalkozói sikeresség lélektanáról. Attila maga is vállalkozó, jelenleg a Hűvös Ágnessel közösen alapított Karson ügyvezetője, amely SaaS megoldásokat nyújt befektetők számára a korai fázisú csapatok jobb kiválasztásához. Munkája mellett dobol, gitározik, és Los Angeles-i salsát tanít.

Attila, in the last 12 years worked as an OD and management consultant in different sectors, with different sized organizations, from small family businesses to multinational manufactoring companies. He is an expert contributor in several Hungarian online startup magazines. Holds lectures in different universities on startup psychnology and the human factors in entrepreneurial success. Attila is an entrepreneur himself, presently he is the CEO of Karson, which is a Budapest-based SaaS company providing automated team assessment and development tools for early-stage investors to help them make better decisions. As a hobby, he playes guitar and drums and teaches salsa.

 

Dr. Oszkó Péter

alapító, vezérigazgató/founder-CEO, OXO Labs

Oszkó Péter alapító és ügyvezető az OXO csoportban, ami magába foglalja az OXO Labs, OXO Angels és az OXO Ventures cégeket. Az OXO Labs-t 2014-ben azzal a céllal alapították, hogy a Közép európai régióban induló startupok nemzetközi piacra vitelét támogassa. Az OXO Angels olyan üzleti angyalokat fog össze, akik a Közép európai régióban aktívak. Péter 15 befektető társsal együtt Elnök alapítója a Power Angels Zrt-nek is, ami egy nyílt végű tőkealap és régiós angyal együttműködés. Az OXO csoport nemrég kibővítette tevékenységét egy új VC üzletágban az OXO Ventures megalapításával, mely az intézményi LP-k befektetésének regionális alapban történő kezelését végzi. A kezelt eszközök 2017-ben elérik az 50M EUR-t. Karrierjét a Big4-nál kezdte, 7 évvel az egyetem befejezése után a Deloittenál lett partner, majd 2 évvel később elnök-vezérigazgatója lett a Deloitte Hungary-nek. 2009-ben a technokrata kormány idején Magyarország pénzügyminisztere lett a 2010-es választásokig. 2010-ben csatlakozott az OTP csoport VC alapkezelőjéhez ügyvezetői pozícióban majd 2014-ben megalapította a saját önálló cégcsoportját OXO név alatt.

Péter Oszkó is the Founder & Managing Partner of OXO Group including OXO Labs, OXO Angels and OXO Ventures. OXO Labs was founded in 2014, as an accelerator scaling startups from the CEE region to global markets. OXO Angels is assembling specific angels who are active in the CEE region. He is the Chairman & Founding Partner of Power Angels as well, which is an open ended angel fund and a regional angel network with about 15 other founding partners. Recently, OXO group extended its activity by establishing OXO Ventures, the VC business line managing the investment of institutional LPs in a regional fund. Managed assets reaches EUR 50M in 2017. He started his career at Big4 firms, he was made parter at Deloitte 7 years after finishing university studies and 2 years later he became the Managing Partner of Deloitte Hungary. In 2009 he took Finance Minister position for one year in the technocrat government of Hungary before the general elections of 2010. From 2010 he joined the VC industry first by taking the CEO position of the VC management company of OTP group, from 2014 he formed his own independent firm under the brand OXO.

 

Pereczes János

ügyvezető, MKB FintechLab

Pénzügyes diplomájával és egyetemista vállalkozómúltjával János karrierjét a kockázati tőkeiparágban kezdte és a PortfoLion-nál. Korai fázisú régiós céltársaságok felkutatása és késői fázisú dealstrukturálás mellett többedmagával megalapította a régió első fintech témájú meetupját Budapesten, majd a régió fintech ökoszisztémájának megszervezését tűzte zászlajára mikor 2015 végén megalapították a CEE-Fintech nevű kezdeményezést, amely azóta több országban szervez eseményeket és köt össze befektetőket tehetséges alapítókkal. János az MKB Bank-hoz történő átigazolása után aktív szereplője lett a Bank digitális törekvéseinek és a vezetőséggel közösen elindította a FinTech Programot, amely az MKB Bankot a régió FinTech Partner Bankjává kívánja változtatni. 2017 eleje óta az MKB Bank innovációs laborját, az MKB Fintechlabot vezeti.

With a finance degree and a student entrepreneur background, Janos started his career in venture capital, at PortfoLion. While scouting for early stage targets in the region and structuring late stage deals, he launched the region's first fintech meetup with his associates. The, at the end of 2015, they founded an iniative called CEE-Fintech which has been organising event in multiple countries and connecting investors with talented founders in the industry. After joining MKB Bank, Janos took up an active role in the Bank's digital initiatives and together with the management, they launched MKB's FinTech Program which will make MKB Bank the CEE region's Fintech Partner Bank. Since the beginning of 2017, he leads MKB Bank's innovation lab called MKB Fintechlab.

 

Szugyiczki András

projektigazgató, Perion 

2003 óta a Wallis cégcsoport különböző befektetéseiben vezető pozíciókat töltött be, előtte kereskedelmi és pénzügyi területen dolgozott. Az elmúlt 10 évben hazai és nemzetközi területen szerzett vállalatvezetési és működtetési valamint tranzakciós tapasztalatokat. Nevéhez fűződik több sikeresen működő innovatív startup vállalat alapítása. 2012-től a Wallis cégcsoport stratégiai tanácsadója, környezetvédelmi és energetikai nemzetközi projektek vezetésében, átvilágításában vett részt. 2014-től a Perion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. valamint a Venturio Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. projektigazgatója.

 

Szűcs Gergely

PhD-CEO, Valor Capital Kockázati Tőkealap-kezelő /Valor Venture Capital Fund

A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem pénzügyi befektetés-elemző és kockázatkezelő szakán szerezte diplomáját 2003-ban. Az azóta eltelt több, mint 10 évben kockázati tőkebefektetéssel, valamint vállalatok stratégiai és pénzügyi menedzsmentjével foglalkozott. 2003-2007 között az MFB Rt. valamint az MFB Invest Zrt. alkalmazottja tőkebefektetési elemzőként, feladata a fejlesztési tervek értékelése, a vállalatok működésének és gazdasági kilátásainak elemzése, cégértékelés, a portfoliócégek működésének támogatása, valamint értékesítése. 2007-óta a Cashline Csoport portfoliómenedzsere, feladata tőkebefektetési célpontok keresése, projektek elemzése, cégértékelés, a teljes tőkebefektetési folyamat lebonyolítása, valamint a portfoliócégek működésének támogatása. 2012 óta a Valor Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója. 2005-óta Ph.D. képzésben vesz részt a Budapesti Corvinus Egyetem Környezetgazdaságtan és Technológia Tanszékén, ahol környezeti innovációk és szabadalmak kutatásával foglalkozik. Számos magyar kis és közepes méretű vállalkozás ügyvezetője, menedzsment tagja.


Graduated at the Budapest University of Economic Sciences and Public Administration as a financial investment analyst and risk manager in 2003. He has more than 12-years experience in venture capital and private equity investments, as well as, strategic and financial management of companies. Between 2003 and 2007 he worked for the Hungarian Development Bank (MFB) and MFB Invest Zrt. His position was investment analyst, he was responsible for the analysis of development plans, company valuation, the support of the operation of the portfolio companies, and the exit from the investments. He is working for Cashline Group since 2007 as a portfolio-manager, active in the deal flow generation, project analysis, valuation, management of the entire investment and exit process, as well as, strategic management of the portfolio companies. Since 2012 he is responsible for the venture capital activity of Cashline Group, and is the CEO of Valor Capital. He completed a Ph.D. Program at Corvinus University of Budapest, on the Department of Environmental Sciences and Technology in 2015. His research topics are environmental innovations and patents. He is managing director and board member of numerous Hungarian small and medium-sized enterprises.

 

Tánczos Péter

managing partner, Euroventures 

Péter a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát pénzügy és menedzsment szakon, majd posztgraduális jogi diplomát az ELTE-n. A franciaországi INSEAD-on MBA képzést végzett el. Karrierjét befektetési elemzőként kezdte 1993-ban az Euroventures-nél, ahol később partnerként vett részt négy sikeres private equity és kockázati tőke program befektetéseiben, hazánkban és a környező országokban. Számos portfólió vállalatnál töltött be menedzseri, igazgatósági és felügyelőbizottsági pozíciókat. Péter jelenleg az Euroventures Zrt igazgatóságának és a befektetési bizottságának az elnöke.

Peter received his first degree at the Corvinus University focusing on finance and management studies, then earned an MA in Economic Law at ELTE, Budapest and an MBA at INSEAD, France.  He started his professional carrier as an investment analyst at Euroventures in 1993 where he later joined the management as a partner in four subsequent private equity / venture capital funds investing in Hungary and the neighbouring countries. He served on the executive and supervisory boards of many portfolio companies.  He is currently Managing Partner of Euroventures Zrt, chairing the investment committee.

 

Török József

üzletfejlesztési és startup igazgató, Széchenyi Tőkealap-kezelő /director of business development and startup, Széchenyi Venture Capital Fund 

Pályafutását a PricewaterhouseCoopers budapesti irodájában kezdte, majd vállalkozást alapított EU-támogatás és projektfinanszírozási tanácsadás profillal. 2009-től a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség munkatársaként a Széchenyi Tőkebefektetési Alap program intézményrendszeri előkészítője. 2011. évi indulása óta a Széchenyi Tőkebefektetési Alap üzletfejlesztési és start-up befektetések vezetője. Fő témái az IT, kommunikáció és kreatív területek. Az elmúlt 4 évben részt vett közel 70 befektetés előkészítésében és többszáz cég üzleti elképzelésének értékelésében. Számos előadás és on-line bejegyzés publikálójaként célja a hazai működő kisvállalkozások és vállalkozók tőke fogadására való felkészítése.

„After starting his professional carrier at PricewaterhouseCoopers, funded his own enterprise in financial and EU support advisory in 2006. In 2009 joined to the National Development Agency in order to develop a new venture capital solution for SMEs.  As head of bizdev and startup of Széchenyi Venture Capital, I have gained a broad knowledge of SME businesses over the years. My involvement with start-up and SMEs has developed my understanding of the multiple issues that face such enterprises and the strategies necessary to manage them successfully over the long and short-term. As the leading participant in innovative investments, I have a hands-on role in the whole incubating and investment process of 20+ investments, including IT, biotechnology and mobile”

 

ZSIBORÁS GERGŐ

újságíró, Forbes Magyarország

A PPKE BTK-n és az ELTE BTK-n is tanult újságírást, majd 2008-ban hírszerkesztőként csatlakozik a Privátbankár.hu csapatához. Az alapvetően személyes pénzügyekre fókuszáló független híroldalnál megmássza a ranglétrát, 2012-ben elindítja „Úton a sikerhez” c. cikksorozatát olyan fiatalokról, akiknek a válságra adott válaszuk egy saját vállalkozás elindítása. Innentől foglalkozik mélyebben a kkv-k finanszírozásával, és az üzleti sztorikkal. A 2013 novemberében induló Forbes szerkesztőségében folytatja az alapítócsapat tagjaként. „A 33 leggazdagabb magyar” valamint „A legnagyobb családi vállalkozások Magyarországon” lista szerkesztője és egyik összeállítója, valamint a Forbes startupügyi referense. 2015-ben indít pert a Jeremie-pályázatok kiadásáért, melyet 2016-ban másodfokon megnyer. 2015 végén Prima Junior elismerést kap sajtó kategóriában, a Forbes szerkesztősége pedig Fáy András-díjban részesül. 2016 őszétől a Forbes online kiadásának vezetője. 

 

Helyszín

BMC
Budapest Music Center

1093 BUDAPEST,
MÁTYÁS UTCA 8. 
+36 1 216-7894